Férjem imádja a vékony tésztájú igazi olasz pizzát, így elhívtuk a barátokat egy nívós pizzériába a Duna-parton, a pesti oldalon. Kicsit sokan voltak az étteremben, így aggódtunk, hogy vajon mennyit kell majd várni.
Nagy meglepetésünkre viszont igen gyors volt a kiszolgálás és nagyon hangulatos volt az egész étterem. Kis lámpásokat tettek ki az étterem dolgozói az asztalokra, hiszen már ment le a nap, így igen meghitt hangulata lett hirtelen az egész étteremnek.
Kint fújt egy kicsit a nyári melegben a dunai szél, így nem is volt annyira melegünk, még annak ellenére sem, hogy nyáron, a legnagyobb kánikulában sikerült egy kinti asztalt foglalunk.
Mikor kihozta a pizzákat a pincér, valahogy a kft alapítás felé terelődött a beszélgetés, mert két ismerősünk is most alapított épp céget, hogy tudjon számlázni a külföldi munkaadónak. Így evés közben erről kezdtünk el csevegni.
Mondták is az ismerőseink, hogy ugyan a kft alapításhoz kell 3 millió forint tőke, viszont ezt be lehet fizetni a cégalapítást követő két éven belül is. Tehát ha valakinek megterhelő lenne a kft megalapításakor rögtön befizetni ezt az összeget, akkor ez a lehetőség igen előnyös lehet.
Ismerősünk régóta foglalkozik programozással, ami elég jól fizet ahhoz, hogy a fenti összeg ne legyen neki megterhelő, így ő egyből be tudta fizetni ezt az összeget.
Én teljesen abban a hitben voltam, hogy milliomosnak kell lennie valakinek ahhoz, hogy kft.-t tudjon alapítani. Nagy meglepetés volt, hogy el lehet tolni a három milliós befizetést egy kicsit későbbre. Ez nagyon jó, hiszen két éven belül azért könnyebben össze lehet gyűjteni ezt a pénzt.
Mondták ismerőseink, hogyha érdekel minket a kft alapítás, menjünk fel a fenti linken lévő Gross Office honlapjára, mert ott rengeteg információt találunk majd a kft alapítás részleteiről.
Most, hogy mindkettőjüknek van végre egy kft.-je, sokkal jobban tudnak így keresni, mert mivel informatikusok és már vagy 25 éve benne vannak a szakmában, tudnak vállalni alkalmi munkákat is. Ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a családban a gyerekek különórákra tudjanak járni, ami nagyon fontos most, mert a gyerekek most készülnek továbbtanulni.
Azt is mondták vacsora közben az ismerőseink, hogy igazából nem érdemes félni a kft alapítástól, mert csak egyszer kell elintézni a különféle adminisztrációs és banki ügyeket, és onnantól fogva mindent a könyvelő csinál. Továbbá ha minden rendben van, akkor pedig ügyvédre sincs nagyon szükség, hiszen nem kerülnek egyszemélyes kft.-ként olyan helyzetbe, ami folytonos ügyvédi költségekkel járna.
Amire kell figyelniük az az, hogy amit vesznek céges számlára, az mindig olyan eszköz legyen, ami a jogszabályoknak megfelel. Például számítógépet, laptopot vagy egeret tudnak így vásárolni áfás számlával.